top of page

Tudástár - Stílusterápia

 

 A jó megjelenés fél siker

 
Közhelyes, de annál találóbb igazság. Mégis sokan figyelmen kívül hagyják ezt a közhelyes igazságot. Akármennyire is azt szeretnénk elhitetni magunkkal vagy másokkal, hogy csak és kizárólag a belső értékek, tulajdonságok számítanak, a külső pedig lényegtelen, a helyzet az, hogy nem. Már csak azért sem, mert a külsőnk igenis reflektálja azt, hogy mit hordozunk a belsőnkben. Ha úgymond rend van bennünk, a gondolatainkban, a lelkünkben, akkor nagy valószínűséggel az a megjelenésünkben (testtartás, testbeszéd, tekintet, öltözködés, hajviselet) is észrevehető. Míg, ha gondokkal, nehézségekkel küzdünk, kiegyensúlyozatlan lelkiállapotban vagyunk, zaklatottak a gondolataink, akkor hajlamosabbak vagyunk elhanyagolni, kevesebb időt és energiát fordítani arra, hogy milyen benyomást is keltünk másokban a külsőnkkel. 
 
 
 
Ugyan igaz, hogy a belső értékek nagyon fontosak, mégis a jó külső is egyre inkább elengedhetetlen, hiszen sokszor az első pillanatban eldönt mindent. Biztosan hallottál már az első benyomás fontosságáról – annak a pár másodpercnek a jelentőségéről, amikor életedben először találkozol valakivel, aki aztán eme pár pillanat alatt szerzett benyomása alapján véleményt alkot rólad. Teszi mindezt pusztán a külső megjelenésedre alapozva, a testbeszédedre, az öltözködésedre, a stílusodra. És mindössze 3-5 másodperc az az idő, ami alatt a vélemény megszületik rólad.  Az első benyomást nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen visszafordítani, főleg, ha valakiről negatív kép alakul ki. Legtöbbször nincs második esély. Sokszor bizony igenis ettől függ, hogy kiválasztanak vagy behívnak-e a második körre egy interjún, létrejön-e egy üzleti megállapodás, hogy az elsõ randevút követi-e a második, hogy barátság alakul-e ki két ember között vagy sem. 
Akár tetszik, akár nem, tudomásul kell vennünk, hogy a kinézetünk igenis meghatározza a rólunk kialakuló képet, ezért fontos, hogy jól és tudatosan használjuk ki a vizuális benyomás hatását. Na, de hogyan? Hiszen sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy milyennek látják őket mások, illetve hogyan keltsenek jó benyomást. Ráadásul a jó megjelenést sokan összekeverik vagy összemossák a szépséggel, a média által sulykolt szépségideálokkal. A külső-belső harmónia, a szemnek, illetve más érzékszervnek kellemes érzést okozó összhang - aminek bárki birtokában lehet - sokkal fontosabb a jó megjelenés és a pozitív benyomás kialakításában, mint önmagában egy szép arc, egy modell alkat – a folyton változó divattól és ideáloktól függetlenül. Saját valódi szépségünkre rátalálni mindenki számára elérhető cél. Felejtsd el a magazinokból, a tévéből vett szépségideált, nézz inkább a tükörbe és önmagadba, és találd meg, hogy téged mi tesz igazán vonzóvá. Méretétől, alkatától, életkorától függetlenül mindenki ki tudja hozni a legtöbbet önmagából. 

Többféle „trükk” létezik arra nézve, hogyan lehetünk jó megjelenésűek és hogyan keltsünk jó benyomást bárkiben szinte azonnal. Az első és legfontosabb „trükk” az önszeretet. Semmilyen külsődleges kellék vagy segédlet nem segít rajtunk, ha legbelül úgy érezzük, hogy senkik vagyunk, hogy érdemtelenek, jelentéktelenek, érdektelenek. Lehet akármilyen hibátlan a sminkünk, tökéletes a frizuránk, csinos az öltözékünk, ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, ha nem vagyunk elégedettek önmagunkkal, ha nem tartjuk sokra magunkat, akkor nehezen fogunk igazán pozitív és kellemes benyomást kelteni. Senki sem tökéletes, éppen ezért felesleges is folyamatosan a „tökéletlen” vonásainkra – legyenek azok külső vagy belső vonások –, a hibáinkra koncentrálni és folyton azon keseregni, hogy miért nem vagyunk ilyenek vagy olyanok.

Helyette fókuszáljunk inkább a pozitív tulajdonságainkra – szintén egy fontos és egyszerű „trükk”. Tanuljuk meg meglátni az értékeinket, a vonzó tulajdonságainkat és hangsúlyozzuk ezeket a megjelenésünkben. Mérjük fel előnyös tulajdonságainkat – esetünkben azokat az előnyös fizikai adottságokat, amelyekkel valóban rendelkezünk. Ezekből lehet felépíteni az egyéniségünket valóban kifejező külsőt. Mindenkinek van legalább 3-4 olyan fizikai tulajdonsága, amely őt vonzóvá teszi – igyekezzünk ezt megtalálni és úgy kialakítani a megjelenésünket, hogy ezek a pozitív adottságok támogassanak minket. Ehhez azonban azt is tudni kell, hogy melyek a hiányosságaink, hogy azokat kompenzálni, trükkösen elrejteni tudjuk. Ezt nem mindig könnyű önmagunk számára objektívan felmérni és meglátni, ….

Az általános ápoltság szintén az egyszerűbb „trükkök” közé tartozik. A haj, /frizura, köröm, bőr, fogak ápoltsága, ruházat rendezettsége alapvető a jó megjelenés megteremtésében, és szintén bárki számára elérhető, nem a szép emberek kiváltsága.

Ezzel a három alapvető „trükkel” már egy olyan erős pozitív képet tudunk felépíteni és közvetíteni magunkról, ami minket fog szolgálni az emberi kapcsolatainkban, legyenek azok privát vagy üzleti jellegűek.

 

 

Értékeld önmagad! Klikk ide az ingyenes táblázatért, melynek segítségével megtalálhatod, hogy melyek a te előnyös fizikai adottságait, nyilvánvaló és rejtett értékeid. 

A táblázat letöltéséhez előbb regisztrálnod kell, mint London Life Design Online Klub tag (egyszeri, ingyenes regisztráció). A tagsági előnyeiről és a regisztrációról ide kattintva olvashatsz többet.

 

 

Segítségre van szükséged, hogy megtaláld a te stílusod? Szeretnél további trükköket tanulni, melyekkel a megjelenésed tovább tökéletesítheted, az egyéniséged jobban kiemelheted?

Jelentkezz Szín- és Stílustanácsadás szolgáltatásaink valamelyikére!

 
 

 

 

 

 

 

London Life Design, önmenedzselés, stílusterápia, szín- és stílustanácsadás, öltözködéskultúra, karrier külföldön, élet külföldön
London Life Design, stílusterápi, szín- és stílustanácsadás, a jó megjelenés, öltözködéskultúra, karrier külföldön, élet külföldön
London Life Design, önmenedzselés, stílusterápia, szín- és stílustanácsadás, évszakelmélet, jó megjelenés, színelemzés

Fedezd fel a színvilágod

LondonLife Design, ünmenedzselés, stílustanácsadás, testkép zavar, szeresd a tested, milyennek létod önmagad

Szeresd a tested, bébi

Kövesd a London Life Design Facebook oldalát, hogy elsőként értesülj a legfrissebb cikkekről, posztokról. 

 
Oszd meg velünk a véleményed, a tapasztalatod a témával kapcsolatban. 
bottom of page