top of page

Tudástár - Karriertervezés, Állásvadászat

 

Get yourself noticed - A jó önéletrajz

 

A sikeres iálláskereséshez / álláspályázathoz a legalapvetőbb dokumentumok az önéletrajz, a motivációs / kísérő levél, a jelentkezési lap, valamint a referenciák. Nem minden esetben van szükség az összes dokumentumra, mivel pozíciótól és munkaadótól is függ, hogy mit kérnek éppen, illetve vannak olyan munkakörök is, ahol még további dokumentumok is szükségesek lehetnek (pl. DBS, a brit erkölcsi bizonyítvány).
Az önéletrajz és a motivációs levél az a két dokumentum elősorban, mely alapján a potenciális munkáltató kialakít rólunk egy képet még a személyes találkozó előtt. Mindkét dokumentumnak megvannak a maga tartalmi és formai követelményei, de általános szabály, hogy minden esetben egyedi, a megpályázni szánt cégre és pozícióra szabott kell hogy legyen, mégpedig úgy hogy megfeleljen az adott álláshirdetében megfogalmazott kívánalmaknak. Vagyis nincs mese, amennyiben egyszerre több pozícióra is pályázunk, mindhez másik önéletrajzot és kísérőlevelet kell írnunk. A rosszul szerkesztett, pongyolán megfogalmazott, betűtévesztésektől és helyesírási hibáktól hemzsegő pályázati anyag rossz fényt vet a jelentkezőre, mert figyelmetlenségről, érdektelenégről vagy rosszabb esetben műveletlenségről tanúskodik.
 
 
 
Az önéletrajzunk (CV/curriculum vitae vagy resume) megírásakor alakpvető fontosságú, hogy képesek legyünk úgy kiemelni benne a meglévő képeségeinket és tapasztalatainkat, hogy azok összhangban legyenek az adott pozíció elnyeréséhez szükséges kívánalmakkal. A brit cégek és toborzóirodák HR emberei általában kevés jelentkezőt hívnak be személyes beszélgetésre, ezért nagy figyelmet kell szentelni az önéletrajzunk elkészítésére. A siker érdekében azokat a kulcsszavakat kell alkalmaznunk a szamkai és emberi kvalitásaink bemutatása során, amelyeket az álláshirdetésben vagy a cég honlapján olvastunk. Vagyis a sikeres pályázat elengedhetetlen kelléke, hogy legalább minimális kutatást végezzünk az állást meghírdető céggel kapcsolatban.   
Ne használjunk úgynevezett CV template-et, még akkor sem, ha ez tűnik a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldásnak - gyakorlott szakember könnyen felismeri ezeket az előre gyártott önéletrajz mintákat és azt a benyomást kelti bennük, hogy nem fordított a pályázó kellő figyelmet önéletrajza elkészítésére, nem azt az állást akarja igazán, hanem csak valami munkát vagy rosszabb esetben hogy nincs egyénisége. Ettől függetlenül érdemes azért néhányat átnézni, hogy képet kapjunk mégis mi és hogyan legyen az önéletrajzunkban. 
Kutatások igazolják, hogy a legtöbb munkaadó kevesebb mint 45 másodpercet tölt egy önéletrajzzal mielőtt eldönti hogy tovább olvassa vagy a kukába dobja.Mivel rengeteg rosszul megírt önéletrajz van, a munkáltatók csak a jól megírt áttekinthető pályázatokat fogják számításba venni!
Az önéletrajz típusa, megszerkesztése, a különböző részek sorrendje nagyban függ az adott egyéntől és karrierhelyzetétől, illetve az adott pozíció kívánalmaitól. A lényeg, hogy mindig a munkáltató elvárásaihoz igazítsuk meggyőzve őt arrról, hogy mi vagyunk a legmegfelelőbbek a meghírdetett állásra és ezeket példákkal is alá tudjuk támasztani. Igazából ez az ütős önéletrajz titka.

 

 

Tartalmi és formai követelmények
 
Az önéletrajz formai megjelenítése legalább annyira fontos, mint a tartalma. A megfelelően szerkesztett és tagolt, áttekinthető, logikus és lényegretörő önéletrajz nemcsak figyelemfelkeltő de szinte vezeti az olvasót az információk feldolgozásában. Ne legyen se túl rövid, se túl hosszú - maximum két oldal. Hagyományos üzleti betűtípust használjunk (Times New Roman, Arial) és 12-es vagy 11-es betűméretet. A stílus és a formátum a megpályázni kívánt pozíció, illetve a cég típusától és elvárásaitól is függ: irodai, üzleti pályázathoz a formális, hivatalos stílus illik, míg kreatív önéletrajzoknál lehetünk játékosabbak, könnyedebbek - de azért ne esünk túlzásba itt sem. Mindenesetre mindig törekedjünk a professzionális megjelenítésre és az egyszerű közvetlen nyelvezetre. És ne feledjük a helyesírási és nylevhelyesség ellenőrzést sem. 
 
A tartalom megjelenítésekor választhatunk többféle önéletrajz típus közül, attól függően, hogy a karrierünkben épp hol tartunk, illetve milyen állást pályázunk meg: kronológikus, funkcionális, a kettő ötvözete, akadémikus vagy kreatív. Mindegyik típusnál nagyjából nyolc tartalmi blokkal tudunk operálni. 

Personal Details: Ide kerül a nevünk, címünk, valamint e-mail és telefonos elérhetőségünk egymás alá felsorolva, név középre, a többi balra húzva.

Personal Profile / Career Objective: Vagy az egyik vagy a másik, a kettőt együtt soha ne alkalmazzuk. Mindkét típus lehetőséget ad arra, hogy egy tömör, frappáns és  lényegretörő információblokk segítégével bemutathasuk magunkat, képeségeinket, illetve karriercéljainkat - természetesen a megpályázott állás szellemében megfogalmazva. A Carrer Objective inkább a karrierünkre, az eddig elért és a jövőbeni elképzelésünkre fókuszál, míg a Personal Profile inkább szakmai és emberi kvalitásaidat és képességeidet helyezi előtérbe. Két mondatnál, illetve két sornál semmiképp ne legyen több egyik sem.
Employement Experience: Fordított időrendben: dátum, beosztás, cég neve és helye. Majd pontokba szedve következik a fő felelősségi és tevékenyégi kör bemutatása, illetve az elért eredményeink, újonnan szerzett tapasztalataink, készségeink. Ha van hasonló területen szerzett szakmai gyakorlatunk (internship), akkor azokat is érdeme ide belevenni, de általában csak az adott pozícióhoz kapcsolódóakat. Ide írhatod azt is, ha önkéntesként dolgoztál, főleg, ha kapcsolódik a megpályázni kívánt álláshoz - az angolok amúgy is értékelik, ha valaki aktív és tevékeny tagja a társadalomnak. 
Achievements: Itt szerepelnek mindazok a díjak, elismerések, teljesítmények, melyek tovább erősíthetik a portfóliónkat és nem mellékesen 
Skills Profile: Ebben a blokkban szerepeltetjük pontokban összeszedve az összes olyan képességünket, melyek az álláshirdetés követelményeivel összhangban vannak. Lehetőleg példákkal is támasszuk alá egy-egy képességünket, illetve nevezzük meg az elért szintet, jártasságot is.  Nyelvtudásunkat is itt tüntetjük fel, de csak akkor, ha az angolon kívül beszélünkmég más nyelveket. Az, hogy angolból milyen vizsgád van itt senkit nem érdekel, ugyanis a beszélt angol alapkövetelmény angol nyelvterületen dolgozóknak. És az, hogy mennyire jól vagy rosszul megy az angol, az úgyis kiderül legkésőbb a telefonos vagy személyes interjú során.
Education and Qualification: Fordított időrendi sorrendben: dátum, az intézmény neve és helye, végzettég neve és típusa. Alatta röviden ismertethetjük a kurzust, a szakirányt, a különböző projekteket és a szakdolgozat témáját, főleg ha pályakezdők vagyunk és még nincs sok felsorolnivaló munkatapasztalatunk.
Skills Profile: Ebben a blokkban szerepeltetjük pontokban összeszedve az összes olyan képességünket, melyek az álláshirdetés követelményeivel összhangban vannak. Lehetőleg példákkal is támasszuk alá egy-egy képességünket, illetve nevezzük meg az elért szintet, jártasságot is.  Nyelvtudásunkat is itt tüntetjük fel, de csak akkor, ha az angolon kívül beszélünkmég más nyelveket. Az, hogy angolból milyen vizsgád van itt senkit nem érdekel, ugyanis a beszélt angol alapkövetelmény angol nyelvterületen dolgozóknak. És az, hogy mennyire jól vagy rosszul megy az angol, az úgyis kiderül legkésőbb a telefonos vagy személyes interjú során. 
Education and Qualification: Fordított időrendi sorrendben: dátum, az intézmény neve és helye, végzettég neve és típusa. Alatta röviden ismertethetjük a kurzust, a szakirányt, a különböző projekteket és a szakdolgozat témáját, főleg ha pályakezdők vagyunk és még nincs sok felsorolnivaló munkatapasztalatunk.  
Interests: Gyakran feleslegesnek gondolt rész, pedig van amikor a hobbink kapcsán figyelnek fel ránk. Személyiségünkről is sokat árulkodik milyen szabadidős tevékenységeknek hódolunk, illetve sok képesség, készség amelyet a hobbijaink során használunk transzferálható a munka világába is. Jó pont lehet az is, ha tagja vagy bármilyen itteni jótéknysági, szociális vagy társasági szervezetnek, mivel a brit társadalomban nagy hagyománya és respektje van a civil önszerveződéseknek.
References: A referenciaszemélyek nevének és elérhetőségének blokkja. Ha kevés helyünk van, akkor elegendő csak utalni arra, hogy igény esetén ezeket a kontaktokat továbbítjuk a munkáltatónak.

 

Az első és utolsó két blokknak kötött helye van az önéletrajzban: mindig a "Personal Profile" és a "Career Objective" (ami kevésbé kvalifikált állás esetén kihagyható) az, amivel indítunk, az "Interests" és a "References" pedig a két záró tartalmi rész. Az "Interests" helyhiány miatt kihagyható, a "References" viszont nem. Igazából csak a logikai sorrend miatt kerül az utolsó helyre, viszont a szerepe a brit munkaerőpiacon jelentős. Bővebben olvashatsz erről a "Referencialevél" cikkünkben.
A maradék négy blokk az, ami variálható az eddig elért szakmai pályafutásunktól függően. Aki pályakezdő, az nyilván a tanulmányaira vonatkozó blokkot fogja előrébb hozni és azt bővebben részletezni, míg aki hosszú szakmai múltra tekint vissza egy adott területen belül, az inkább a munkatapasztalataira és a birtokolt képességeire helyezi a hangsúlyt és azon blokkokat szerepelteti elsőként.

 

 

Önéletrajz típusok és használatuk
 
A teljes pályafutásunkat felesleges bemutatni és nincs is rá elegendő hely, általánosságban csak az elmúlt tíz évet szokás felvázolni. Így nyilvánvalóan szelektálnunk kell majd a megadni kívánt információkközött. A fordított időrendi sorrendet követő kronológikus önéletrajz az ideális annak, akinek folyamatos a karrierje egy adott vagy hasonló ágazaton belül (pl. ha Nursery Assistantként kezdte és most már Room Leaderként dolgozik). Ebben a formátumban az Employement Experience és a Skills Profile rész következik a két bevezető blokk után.
A funkcionális önéletrajz azoknak jó, akik pályamódosítók, hosszabb ideje munka nélkül vannak vagy eddigi pályafutásuk alatt többféle karrierbe kezdtek bele. Ebben az esetben a már meglévő tapasztalataink, képességeink és tudásunk számít és ezt kell előtérbe helyezni. Ezek közül is elsősorban azokat az úgynevezett átruházható képességeket (Transferable Skills), amelyek a megpályázni kívánt pozícióban is hasznosíthatóak. Így értelemszerűen a Skills Profile blokk fog nagy hangsúlyt kapni az önéletrajzunkban, ahol a szokásosnál valamivel bővebben és részletesebben, mindenképpen példákkal alátámasztva kifejthetjük a munkaerőpiaci kvalitásainkat.  Ebben az esetben a hobbi rész is hangsúlyt kaphat, ha van olyan szabadidős vagy társasági tevékenyégünk.
A kettő ötvözete típusú önéletrajzban egyaránt fontos minden pont - ezt akkor használhatjuk, ha szakmai életutunk folyamatos, nincsenek benne törések, lukak. Ilyenkor az adott álláshoz kapcsolódó és az általuk hangsúlyozni kívánt tudások, tapasztalatok és képességek kerülnek felsorolásra elsőként, majd ezekhez időrendben hozzáadjuk hogy mikor, hol és hogyan alkalmaztuk őket.
Az akadémikus önéletrajz elsősorban a posztgraduális képzésre, kutatói ösztöndíjra jelentkezők, illetve az oktatás területén elhelyezkedni kívánok használják. Itt elsősorban a tanulmányokat felsoroló blokk kap nagyobb hangsúlyt részletesen taglalva az egyén tanulmányait, elért tanulmányi eredményeit, díjait, projekteket, specializációkat. 
Ha valaki a kreatív szektorban szeretne elhelyezkedni, akkor a kreatív önéletrajz lesz a segítségére, melyben az adott kreatív szakmához, pozícióhoz kapcsolódó rátermettégét, eredetiégét kell bizonyítani. Kevésbé formális, mint az összes többi és a vizuális elemek nagy jelentőséget kapnak benne.

 

 

Hasznos tippek:

  • Ami nem kell: CV felirat, életkor, nem, családi állapot, fénykép, aláírás, fizetés megnevezése

  • Ami hasznos: EU állampolgárság megemlítése
  • Hivatalos / formális e-mailcímet adjunk meg 
  • Általános iskolai végzettégünket felesleges feltüntetni, ezzel az információval itt semmit sem tudnak kezdeni. 
  • Középiskolai érettségi bizonyítvány feltüntetésénél írjuk mellé, hogy ez egyenértékű az itteni GCSE / A Level Qualifications vizgával, egyébként nem tudják majd értelmezni az itteni iskolarendszer másága miatt. A középiskola feltüntetése szintén felesleges, ha már hosszú munkatapasztalattal, illetve felsőfokú végzettséggel rendelkezikik valaki.
  • Ha van tanult szakmánk, főiskolai vagy egyetemi végzettégünk, derítsük ki, hogy az otthoni kvalifikációnk itt minek felel meg (ebben a NARIC tud segíteni)
  • Főiskolai oklevelünk megfelelője itt a "Bachelor" (BA a bölcsész, BSc a természettudományos) míg az egyetemi diplománké a "Master" (MA és MSc), OKJ-s vagy más egyéb szakmai kvalifikációnk pedig nagy valószínűséggel az itteni NVQ kvalifikációval lesz egyenértékű
 
 
 

 

Ha segítségre van szükséged az önéletrajzod megírásában, testreszabásában vagy korrektúrára, helyesírásellenőrzésre lenne szükséged, a London Life Design szolgáltatásai közül kiválaszthatod a neked leginkább megfelelőt:

Önéletrajzírás és fordítás, Kísérő / Motivációs levél írás, fordítás

A jó önéletrajz, Hogyan írjunk önéletrajzot, London Life Design, Karriertervezés, Munka külföldön, Állásvadászat külföldön
London Life Design, Karriertervezés, Munka külföldön, Állásvadászat külföldön,  A jó kísérőlevél, Kísérőlevél írása, Hogyan írjunk kísérőlevelet
London Life Design, Karriertervezés, Munka külföldön, Állásvadászat külföldön, Referencialevél, Hogyan írjunk referencialevelet, Referencialevél írás
London Life Design, Karriertervezés, Munka külföldön, Állásvadászat külföldön, Személyes márka, Énmárka építése
London Life Design, Karriertervezés, Munka külföldön, Állásvadászat külföldön, Állásinterjú, Hogyan készülj fel az állásinterjúra

Kövesd a London Life Design Facebook oldalát, hogy elsőként értesülj a legfrissebb cikkekről, posztokról. 

 
Oszd meg velünk a véleményed, a tapasztalatod a témával kapcsolatban. 
bottom of page