Mi is az Évrendező Napló?
 
"Az Évrendező Napló segítségével egy kis utazásra invitállak: a saját belső világodba, a vágyaid, az álmaid, a jövőre vonatkozó terveid világába. A napló kitöltése abban segít, hogy egyrészt lezárhasd és megértsed a mögötted álló évet és benne önmagadat, másrészt, hogy megtervezhesd az előtted álló esztendőt, illetve a saját életedet. Hogy végül azt az életed éld, amit igazán szeretnél. Segítségével tudatosíthatod magadban sikereidet, bánataidat, vágyaidat, és rácsodálkozhatsz, mennyi minden történhet egy év alatt. A múltadból tanulva pedig megtervezheted a jövődet, hogy ne kövesd el ugyanazokat a hibákat és a kezedben tarthasd a saját életed irányítását."
 
 
A napló két fejezetből áll:
  1. Visszatekintő: az elmúlt év összegzése
  2. Előretekintő: az új év megtervezése
 
Különböző kreatív feladatokon keresztül egyrészt végigkalauzol a tavalyi éved legfontosabb állomásain (Ezek történtek velem, 2017 Legjei, Sikerek és kudarcok), másrészt megtervezteti veled az elkövetkező 12 hónapot a te saját céljaidnak és vágyaidnak megfelelően (Mi történjen velem, Mágikus Hármasok, 30 napos kihívás, Látványtábla). Találhatsz benne ezenkívül egy havi évrendezőt, egy hálalistát és más egyéb hasznos dolgot, tanácsot.
 
 
Kitöltés után, illetve a későbbiekben az év során, amikor használod a naplót, szívesen veszek bármilyen visszajelzést, ötletet, kritikát a napló tartalmával, formájával, szerkezetével kapcsolatban, hogy jövőre egy még jobb, még hatékonyabb változatot vehess a kezedbe!
 
 
Kellemes és hasznos évrendezést kíván a szerző, 
Marianna

 

 

 

Szolgáltatások - Letölthető és megvásárolható anyagok

 

Évrendező Napló 2017 / 2018

Szeretnéd megvásárolni?

Most mindössze  £7-ért megteheted!

 

Érdekel, hogy mi volt az én újévi fogadalmam 2016-ra és 2017-re, illetve mit fogadtam meg az újévre, és hogyan sikerült betartanom, amit terveztem? Az "Egy évvel ezelőtt" blogposztban elolvashatod! 

 

 

Szeretnél további kiadványokhoz hozzájutni?

Légy a Life Design Online Klub tagja, hogy hozzáférhess az ingyenesen letölthető anyagokhoz. Vagy nézz körül az E-könyvek, Információs anyagok, Segédletek oldalon. 

LÉPJ KAPCSOLATBA VELEM

All rights reserved                           

London Life Design /  Légy sikeres az életben. Légy sikeres külföldön.

Az oldal teljes írott tartalma a London Life Design tulajdonát képezi. Tilos a London Life Design írásos engedélye nélkül a honlap tartalmának másolása, kereskedelmi célra való felhasználása, valamint a forrás (London Life Design) megnevezése nélkül más weboldalakon való megjelentetése.