Önkéntesként az élet...



...tele van szépséggel és nehézséggel, nevetéssel és könnyekkel, izgalmas kalandokkal és ijesztő kihívásokkal. És úgymond súlyos felismerésekkel és önmagunkkal való elszámolásokkal. Mindenesetre az én életemben az az időszak, amit önkéntesként és "félig-önkéntesként" éltem meg, az életem egyik legszebb időszaka. Pedig nem volt egy "easy ride", tele volt nehézséggel, küszködéssel, sírással, drámákkal, csalódásokkal, betegséggel, mérgezéssel, süketséggel, kórházzal. Mégis életem legjobb döntése volt, hogy évekkel ezelőtt felpakoltam magam és a kis életemet és elindultam a nagyvilágba. Mert a sok probléma mellett volt azért bőven nevetés, boldogság, szárnyalás, béke és harmónia. Rengeteget láttam, tapasztaltam és tanultam. Nem csak általánosságban, a világról és benne az emberekről, hanem önmagamról is. Alakultam és formálódtam. Erősödtem. Átértékeltem. Másképp láttam. Másképp csináltam. És minden egyes alkalommal, amikor önkéntesként dolgoztam arra a felismerésre jutottam, hogy bár én voltam az, aki segíteni és adni ment, mégis sokkal többet kaptam és tanultam, mint amennyit én adtam és tanítottam.

Miután 2006 közpe táján úgy döntöttem - több okból is - hogy akkor irány külföld, a sors úgy hozta, hogy ráakadtam egy 14 hónapos önkéntes munkát kínáló dán non-profit szervezetre. És mivel az én céljaimnak és elképzeléseimnek megfelelt mindaz, amit a projekt keretén belűl kínáltak így belevágtam. Így kerültem Dániába, vidékre, egy Bustrup nevezetű településre, ahol egy tanulási és viselkedési, illetve egyéb családi zavarokkal küszködő gyerekek számára tartottak fenn egy speciális tanterv alapján működő iskolát, gyerekotthonnal együtt egy sajátos közösségen belül. Itt fél évet töltöttem amolyan tanár asszisztensként, amellett, hogy a program következő 6 hónapos szakaszára, az afrikai munkámra készültem fel. Az iskolai munkám nagyjából abból állt, hogy a tanárokat segítsem az órák alatt, illetve a gyerekeknek szabadidős programokat szervezzek. A fennmaradó időmet a programban részt vevő többi önkéntessel töltöttem, mindeféle projektek, workshopok és előadások formájában, ahol együttesen tanultunk az afrikai időszakunkra. A 14 hónapos program gyakorlatilag tökéletesen lefedte a külföldre költözésem célját: tudtam az angolomat gyakorolni és fejleszteni, a munkámnak köze volt a végzettségemhez és a munkatapasztalatomhoz (művelődésszervező/felnőttoktató), valamint lehetőségem volt egy kis világjárásra-világlátásra.

Az afrikai 6 hónapot Malawiban töltöttem, egy dél-kelet afrikai szegény, elmaradott, de annál barátságosabb országban. A projekt, amiben részt vettem úgynevezett Developmental Instructor-ként oktatási, illetve közösségfejlesztési jellegű program volt. Egy vidéki tanárképző "főiskolán" voltam elszállásolva a semmi közepén az ott tanulókkal, a tanárokkal, személyzettel, illetve néhány önkéntes kollégával együtt. Itt a munkám nagy része abból állt, hogy a környékbeli falusi óvodák számára szerveztünk tréningeket havonta egy hétvégére, ahol mindenféle dolgokat tanítottunk a résztvevőknek: egészségügyi és higiéniás ismereteket, pedagógiai, pszichológiai ismereteket, játékokat, énekeket. A két tréning közötti időszakban pedig kijártunk a számtalan óvodába amolyan tanfelügyeletet ellátni, illetve a falusi közösséggel együttműködve igyekeztük megoldani az óvoda fentartásával járó anyagi problémákat. Emellett a főiskolán tanuló tanítójelölteknek is szerveztünk mindenféle előadásokat és klubprogramokat, illetve ki-ki a fennmaradó szabadidejében még egyéb önkéntes munkát látott el. Nekem pl. volt egy rajz és könyvklubom, ami a campus területére bekíváncsiskodó környékbeli gyerekekből verbuválódott.

A programot lezáró utolsó 2 hónapot ismét Dániában töltöttem, ahol leginkább előadásokat tartottam az afrikai életemről és munkámról az új önkénteseknek, illetve a promóciós irodán dolgoztam a program magyarországi és angliai megismertetésén.

Az afrikai fél évemről többet is olvashatsz a "Fél év az afrikai nyomorban" posztomban.

Kínába ugyan már fizetett alkalmazottként kerültem a Yuxi városában található Yunnan Institue of Development nevezetű intézménybe mint program tutor, de itt is hamarosan "utolért" az önkénteskedés. Egyrészt az általam is vezetett projektek szerves része volt, hogy különböző jótékonysági akciókat szervezzenek és bonyolítsanak le az intézmény által önkéntes programokra kiképezett fiatalok. Így én, mint az egyik oktatójuk automatikusan belevonódtam ezekbe az eseményekbe. Másrészt, úgy alakult, hogy találtunk egy helyi általános iskolát ahol, szintén a tanulmányi program részeként, a tanítványaink önkéntes foglalkozásokat tarthattak hetente, de az intézményvezető szerette volna, ha mi "nyugatiak" is vezetünk foglalkozásokat. Így alakult, hogy hetente egyszer kézműves/művészeti foglalkozást tartottam a cseh kolléganőmmel és két kínai tanítványommal együtt az egyik helyi általános iskolában. Az első alkalommal kicsit leesett az állunk, amikor kb. 80 gyerek beözönlött a tanterembe - és ez a szám meg is maradt nagyjából végig - ugyanis nem készültünk ekkora tömegre, ráadásul a klub önfinnszírozó volt, így mi, a foglalkozásvezetők biztosítottunk minden alapanyagot egy-egy alkalomra. El lehet képzelni mekkora fejtörést és kreativitást igényelt minden hétre kitalálni valamit, ami nem került sokba és 50-80 gyerek számára meg tudtuk vásárolni. Volt, amikor bevásároltunk egy rakat színes szívószálat, amiket aztán feldaraboltunk, valamint színes zsinórokat, és nyakláncokat, karkötőket készítettünk belőlük - a gyerekek, akik mélyszegénységben éltek, így is odavoltak az örömtől, hogy saját kis ékszereik lettek.

Erdélybe 2010 legelején kerültem ki, közvetlenül még mielőtt az Egyesült Királyságba költöztem volna. A Böjthe Csaba által működtetett alapítvány torockói gyermekotthonában töltöttem el egy hónapot, mint nevelő. Még évekkel ezelőtt olvastam egy cikket a Nők Lapjában az alapítványról és a munkájáról, és már akkor elhatároztam, hogy szeretnék ott önkéntesként dolgozni egy darabig. 2009 őszén visszatértem a kínai kalandból és már akkor tudtam, hogy a következő állomás Anglia lesz, így a tavaszi költözésig rendelkezésemre álló időszak jó alkalomnak tűnt arra, hogy végre valóra váltsam ezt a vágyamat. Nem csak jó alkalomnak, de hasznosnak is, tulajdonképpen. Miután végiggondoltam és mérlegeltem a munkavállalási esélyeimet az angoloknál, célravezetőnek tűnt, hogy további tapasztalatot és referenciát gyűjtsek a gyerekekkel való foglalkozás/gondoskodás területéről, hiszen ez tűnt az egyik járható útnak a számomra ahhoz, hogy itt kint mihamarabb munkát találjak. Az otthonban két hétig a kissebbekkel, 6-8 évesekkel foglalkoztam, amíg az eredeti nevelőjük szabadságon volt: reggelente segíteni kellett nekik az öltözködésben, készülődésben, rendben tartani a hálótermüket, a holmijaikat, mosni a ruháikat, meg persze felügyelni őket, foglalkozni velük. Utána a fennmaradó további két héten át a kamaszlányok kerültek a kezeim alá, akiknek leginkább a tanulásban kellett segíteni.

Az egy hónap letelte után viszautaztam Budapestre és két hét múlva már a Londonba tartó repülőn ültem, hogy elkezdjem az itteni életem.

Önkéntesnek lenni azonban nem csak azért jó, mert mi úgymond visszadhatunk a társadalomnak valamit azáltal, hogy másoknak segítünk, de mi is rengeteget kaphatunk és tanulhatunk útközben. Mitöbb, az önkéntes munkavégzés abban is segít minket, hogy egy új országba minél előbb és minél jobban billeszkedjünk, illetve munkát találjunk.

Ha érdekel, hogyan, akkor olvasd el a Tudástár oldalunkon található "Önkéntes munka - Hogyan segít a sikeres külföldi életben" című cikkünket.

#külföldiélet #önkéntesség #világjárás #kalandorkodás

LÉPJ KAPCSOLATBA VELEM

Az oldal teljes írott tartalma a London Life Design tulajdonát képezi. Tilos a London Life Design írásos engedélye nélkül a honlap tartalmának másolása, kereskedelmi célra való felhasználása, valamint a forrás (London Life Design) megnevezése nélkül más weboldalakon való megjelentetése. 

London Life Design /  Légy sikeres az életben. Légy sikeres külföldön.

All rights reserved