Are you born ready? Super Power Live Eric Ho-val



Learn it. Live it. Give it.

Még csak tanulom. És még nem igazán élem. De átadom – legalábbis az infót, az élményt, ami az utóbbi hónapok egyik legmeghatározóbb momentuma lett a számomra.

Az utóbbi időben elég sok üzleti tréningre járok – több okból is. A Facebook Big Brother már kifigyelt és tudja, mire harapok – folyamatosan dobja fel nekem a jobbnál-jobb ingyenes londoni üzleti és networking rendezvényeket. Így jutottam el a 3 napos Super Power Live tréningre is az Eric Ho által vezetett HAkademy szervezésében.

Eric Ho-val először egy Wealth Dragons rendezvényen találkoztam, ahol ő volt az egyik előadó. Ez a kb. három évvel ezelőtti esemény volt az első üzleti jellegű tréning, amin itt Londonban részt vettem – meg egyáltalán bárhol a világban. Két napos volt, ingyenes és rengeteg ember jött el – mindenki tanulni szeretett volna…

Kicsit szkeptikus voltam, na meg előítéletes – rendesen dolgoztak bennem a szokásos sztereotípiák. Hogy egy ilyen ingyenes üzleti tréning tuti valami „humbug” lesz, valami nesze semmi fogd meg jól, és az egész arra megy majd ki, hogy az embereket rádumálják arra, hogy mindenképp vegyék meg az ilyen-olyan méregdrága további tréningjeiket. Illetve, hogy az összes milliomos csakis önző, harácsoló, etikátlan, mindenen és mindenkin átgázoló ember lehet, aki másokat kihasználva, átverve hozta össze a vagyonát. A rendezvény abszolút pozitív értelemben vett csalódás volt. Négy nagyszerű, elkötelezett és szenvedélyes üzletembert/üzletasszonyt ismertem meg John Lee, Vincent Wong, Eric Ho és Hither Man személyében. Igen, volt „upsell”, de emellett rengeteg hasznos és praktikus információt is adtak a két nap alatt, hangsúlyozván, hogy az üzleti sikerben mennyire fontos az a bizonyos „mindset” – az, ahogyan a mindennapi életben látjuk önmagunkat, a világot, ahogyan éljük az életünket, ahogyan kezeljük a problémákat, ahogyan megközelítjük az új, ismeretlen dolgokat.

Eric volt talán a legszimpatikusabb nekem. Az ő sztorija, az ő útja. Fiatalon, kb 24 évesen lett önerőből milliomos, megvolt anyagilag mindene, amit csak szeme-szája megkívánt. Mégis depressziós lett, elveszítette az élet értelmébe vetett hitét és közel állt ahhoz, hogy véget vessen az életének. Amikor is „véletlenül”, egy barátja invitálása révén elkerült Kenyába, ahol két hetet önkénteskedett egy árvaházban. És ez megváltoztatott a számára mindent. Rájött, hogy az igazi gazdagság nem abban van, hogy mekkora vagyont halmoz fel valaki, mennyi méregdrága ilyen-olyan tárgyat birtokol. Hanem abban, ha a tudása, tapasztalata, kapcsolatai révén másokat segít abban, hogy eljussanak mind üzletileg, mind emberileg egy magasabb szintre – hogy kihozzák magukból a legtöbbet, hogy elérjék a saját személyes potenciáljukat, hogy megteremtsék azt az életet maguk számára, amiről mindig is álmodtak.

Ez a 3 napos Super Power Live is erről szólt. A legizgalmasabb, legérdekesebb és legtanulságosabb üzleti rendezvény, amelyre az elmúlt kb. 1.5 évben elmentem. És a legemberibb, legőszintébb.

A 3 nap során nemcsak rengeteg hasznos üzleti tippet, ötletet, megoldásokat hallottunk, de arról is szó volt, hogy milyen mentalitással, hozzáállással is kell rendelkeznie egy sikeres vállalkozónak és hogyan lehet ezt a mentalitást kialakítani magunkban, hogyan tudjuk legyőzni a saját korlátainkat, félelmeinket, miért fontos, hogy más perspektívából közelítsük meg a dolgokat, mint az „átlagember”. Illetve arról is, hogy emberként hogyan tudunk egy olyan szellemi és lelki minőséget megteremteni magunk számára, ahol az „életünk mesterévé” válunk és eggyé a teremtő erővel. Az üzleti tréningek világában szokatlan módon rengeteg szó esett az úgynevezett spiritualitásról; az univerzummal, a teremtő erővel való együttműködésről, a hála, a köszönet, a mások szolgálatának, az elengedésnek, a megadásnak a fontosságáról – mindezt úgy, hogy közben az „anyagi világban”, az üzleti életben is sikeresek vagyunk.

Rengeteg gyakorlatot is végeztünk, szólóban, párban, csoportban – olyanokat, amiket egy átlagos üzleti tréningen nemigen csináltatnak a résztvevőkkel. Volt hálagyakorlat, légzőgyakorlat, meditációs „engedd el” gyakorlat, és egyéb „varázsgyakorlatok”: törött üvegdarabokon sétálás, fanyíl kettétörése nyakkal, illetve falap kettétörése kézzel. Ez utóbbi három gyakorlat azt volt hivatott demonstrálni, hogy a helyes gondolkodással, hittel bármilyen gátat, korlátot át lehet törni és bármire képesek vagyunk. Az egész csak az elme megfelelő programozásában rejlik.

A hangulat is fantasztikus volt. Nem a szokásos motivációs tréningek „Yes, I can do” skandálós, ugrálós hangulata. Valami más volt a levegőben – az energia, amit érezni lehetett egészen különleges volt: a szeretet energiája. Sokan – többek közt én is – nem egyszer bekönnyeztek, mert annyira eltalálva érezték magunkat egy-két gondolat által, annyira fel tudták venni az egész terem vibrációját. Kevesen is voltunk, nem többen, mint 60-70 résztvevő, így elég „intim” volt a hangulat, ami segített abban, hogy megnyíljon az ember és levesse a mindenféle álarcait.

Eric azért volt először szimpatikus, mert a kenyai önkéntes munkájához tudtam érzelmileg kapcsolódni, mivel magam is dolgoztam önkéntesként egy afrikai országban, és láttam, illetve magam is megtapasztaltam mindazt, amin ilyenkor az ember átmegy. A Super Power Live hétvége után pedig még szimpatikusabb lett számomra azzal, hogy személyében egy olyan üzletileg rendkívül sikeres embert ismertem meg, akit nem fordított ki a sok pénz, a nagy vagyon önmagából – aki szolgálatnak tekinti az üzletet, a vállalkozásait, amiken keresztül másokat tud segíteni, illetve hogy a személyes fejlődést, önmaga folyamatos jobbítását is legalább annyira fontosnak tartja, mint a vállalkozásai sikeres vezetését. És ezt a kettőt valami olyan egységbe tudja összeilleszteni, amivel ritkán találkozik az ember.

Legközelebb júniusban lesz Super Power Live - és ha azon gondolkodsz, hogy szeretnél változtatni akár az életeden, a saját utadat járni, akkor tiszta szívből ajánlom ezt a 3 napot!

Eric-ről, illetve a júniusi Super Power Live-ról itt találsz infót, ha érdekel: www.erichoofficial.com

Itt pedig egy videó a tavaly nyári Super Power Live-ról:


#önfejlesztés #személyiségfejlesztés #vállalkozáskülföldön #pénzügyiszabadság

LÉPJ KAPCSOLATBA VELEM

Az oldal teljes írott tartalma a London Life Design tulajdonát képezi. Tilos a London Life Design írásos engedélye nélkül a honlap tartalmának másolása, kereskedelmi célra való felhasználása, valamint a forrás (London Life Design) megnevezése nélkül más weboldalakon való megjelentetése. 

London Life Design /  Légy sikeres az életben. Légy sikeres külföldön.

All rights reserved