Tizenkét évvel ezelőtt vágtam neki a nagyvilágnak - és lassan már annak is kilenc éve lesz, hogy az Egyesült Királyságban élek. Jó sok minden történt ezalatt - olyan dolgok, amelyeket elterveztem, amelyekben csak reménykedtem, és olyanok is, amelyekről még álmomban sem gondoltam volna, hogy megesnek az én életemben.
A napokban jelent meg egy interjú velem-rólam a HazaKöltöző Magyarok oldalán, ahol arról beszélek, hogy én miért és hogyan kerültem külföldre, hogyan éltem meg a kihívásokat, hogyan változott az életem, és hogy szerintem mi az a valami, ami segíthet egyaránt a beilleszkedésben egy idegen országban, és az otthoni visszailleszkedésben. Illetve arról is, hogy annak ellenére, hogy többször is megfordult a fejemben a hazaköltözés gondolata, mégis miért nem léptem ezt meg.
Az alábbiakban ezt az interjút olvashatod el - az eredetijét pedig itt találod meg.
"Mikor és miért költöztél el Magyarországról?
Lassan 12 éve lesz, hogy elköltöztem – 2007. januárjában ültem fel a repülőre azzal a céllal, hogy részt veszek egy 14 hónapos külföldi önkéntes programban. Aztán idegenben ragadtam. Jelenleg az Egyesült Királyságban, Londonban élek, de előtte éltem Dániában, Malawiban és Kínában is.
Hogy miért költöztem el? Sokféle indok motivált. Igazából eredendően csak állást szerettem volna változtatni, de az összes olyan pozíció, amiben szívesen elképzeltem volna magam tárgyalóképes angol szintet követelt. És ugyan volt középfokú nyelvvizsgám és az írott angolom jó is volt, a beszéd és a beszédértés azonban nehezen ment. A sok keresgélés közben akadtam rá egy külföldi 14 hónapos önkéntes programra, ami nagyon megtetszett – a lehetőség, hogy eljuthatok Afrikába, illetve az, hogy kapcsolatban volt valamilyen szinten azzal, amivel foglalkoztam, és ami érdekelt (rendezvény- és oktatásszervezés, közösségszervezés, felnőttoktatás). Közben az is egyértelművé vált számomra, hogy ha az angol beszédkészségemet fejleszteni akarom, akkor muszáj lesz külföldre mennem, ahol rá vagyok kényszerítve, hogy kinyissam a számat.
Aztán az is közrejátszott a döntésemben, hogy én akkor már 35 éves voltam és úgy éreztem, hogy az ifjúkori álmaimból nem sokat valósítottam meg. Tudod, mikor elmúlsz 30 éves, akkor fejben csinálsz egy kis mérleget, hogy mire is jutottál az életben, hogy mindazok a dolgok, amiket gyerekkorodban vagy kamaszkorodban elképzeltél magadnak azok mennyire valósultak meg. Nekem ez a mérleg eléggé a negatívba hajlott, úgy éreztem megrekedt az életem sok szempontból és csak egyhelyben toporogtam. Így valahogy minden egyszerre jött össze és önmagától arra az útra terelt, hogy elinduljak külföldre. Abszolút nem volt kétségem, hogy ezt kellett tennem – bár álmomban sem gondoltam volna akkor, hogy 12 év lesz belőle.
Mik voltak a kezdeti nehézségek és hogyan tudtad leküzdeni őket? Mi vagy ki segített Neked az első időkben?
Az egyik legnagyobb problémám a beszélt angol volt – megszólalni és megérteni. Alig mertem kinyitni a számat, időbe telt mire fejben összeraktam egy mondatot és kimondtam – mivel az írott angolom és a nyelvtanom jó volt, így kínosan ügyeltem arra, hogy helyesen beszéljek, csak ugye úgy nem lehet társalogni, hogy 2-3 perc múlva válaszolsz egy kérdésre. A beszédértés is nehéz volt, sokszor csak megpróbáltam kitalálni a szituációból, hogy mit mondtak vagy kérdeztek.
Aztán a hozzáállásommal is gondok akadtak. A program, amit csináltam nagyfokú önállóságot, kezdeményezőkészséget kívánt, egy másfajta szemléletmódot és gondolkodást, mint amit otthon megszoktál. De mivel a nyelv miatt eleve bizonytalan és visszahúzódó voltam, így ezeknek az elvárásoknak is nehezen feleltem meg. Három hónap után oda jutottam, hogy a mentorom komolyan figyelmeztetett, hogy ha nem kapom össze magam, akkor kibukok a programból és nem mehetek Afrikába. Na, ez egy sokk volt nekem. Egy ébresztő. Az elkövetkező három hónapban megembereltem magam annyira, hogy a csoportomban én fejeztem be elsőként a fél éves képzést és 2007. augusztusában landolhattam Malawiban.
Segíteni a mentorom, az idő és az elhatározásom segített. Lynn, aki ugyan keményen az arcomba vágta, hogy mi a helyzet, de ott támogatott, ahol tudott. Az idő azzal, hogy szépen lassan belejöttem a beszédbe és hat hónap után gond nélkül ki tudtam fejezni magam angolul. Illetve az, hogy jól felhúztam magam azon a figyelmeztetésen és szentül eltökéltem, hogy azért is megcsinálom.
Az ember eleve elveszettnek érzi magát egy idegen, a megszokott miliőjétől különböző környezetben. Hát, ha még ehhez nyelvi és kommunikációs nehézségek is társulnak. Engem borzasztóan frusztrált az, hogy nehezen tudtam beilleszkedni és emiatt egyedül és elveszettnek éreztem magam. De volt bennem egy nagy adag kalandvágy és eltökéltség is. Sokat sírtam, ennek ellenére valahogy meg sem fordult a fejembe, hogy feladjam és hazamenjek. Megértettem, hogy változnom kell ahhoz, hogy megmaradjak, illetve, hogy továbblépjek. És megtettem.
Mikor érezted először külföldön otthon magad és miért?
Malawiban 1-2 hónap ottlét után. A legjobb szó talán nem is az, hogy otthon éreztem magam, hanem az, hogy otthonosan. Malawiban szabadnak éreztem magam. Szerettem a munkám, hogy nagy önállóságot, szabadságot kaptunk abban, amit csináltunk – a helyi falvakban az óvodai programot működtettük és felügyeltük, illetve a falusi közösségeknek segítettünk. Emellett sokat tudtam kirándulni, utazni, ismerkedni a helyiekkel és az életükkel. Helyre raktam magamban sok mindent, kinyíltam, fel mertem vállalni az igazi önmagam, nem éreztem, hogy bárkinek is elszámolással tartozom abban, hogy ki és mi vagyok – bár azért éreztem, hogy jó pár dolog még akkor gyenge lábakon állt.
Volt-e valaha is honvágyad? Megfordult-e valaha is a fejedben, hogy hazaköltözz? Illetve tervezed-e egyáltalán a hazaköltözést?
Én arra a bizonyos repülőre úgy ültem fel annak idején, hogy 14 hónap és utána hazajövök és nagyjából ott folytatom az életem, ahol abbahagytam. Meg sem fordult a fejemben, hogy ne jönnék vissza Magyarországra. Szóval, egy kicsit másképp alakult az életem, mint ahogy én azt anno elképzeltem. De ez így van jól, egy pillanatra sem bántam meg. Vitt a lendület, a kíváncsiság, a kalandvágy, tanulásvágy egyik országból a másikba.
Sosem zártam ki azt, hogy visszaköltözzek Magyarországra – az országváltások között mindig töltöttem otthon pár hónapot, de aztán mindig jött egy új lehetőség, amit úgy éreztem, hogy meg kellett lépnem. A mai napig úgy gondolom, hogy eljöhet az az idő, amikor azt mondom, hogy akkor ez ennyi volt és hazaköltözöm, bár valószínű nem az elkövetkező pár évben. A párom angol, itt van az általa kapott családom, itt van vállalkozásom, ide köt nagyon sok minden – egyelőre nem érzem azt, hogy haza kéne költöznöm. Azt már inkább el tudom képzelni, hogy a budapesti bázisom kicsit átalakítom és rendszeresebben jövök haza akár 1-2 hónapra. Jelenleg évi 3-4 alkalommal töltök otthon 10-14 napot.
Klasszikus értelemben vett honvágyam sosem volt. Voltak nehézségeim, hullámvölgyeim, de mindig sikerült továbblendülnöm. Az első években szinte nem is foglalkoztam otthoni hírekkel, eseményekkel, nem néztem, olvastam semmit magyarul, nem kerestem különösebben a magyarok társaságát. Úgy kb. 6-7 éve volt egy olyan időszakom, amikor el kezdett foglalkoztatni a hazaköltözés gondolata. Nem éreztem jól magam a bőrömben sehogy sem, sem magánéletileg, sem karrier szempontjából, és akkor kezdtem el fontolgatni a hazaköltözést.
De aztán rájöttem, hogy az én problémáimra nem ez a megoldás, mert akárhova is megyek a problémáim jönnek velem, hanem a „helyi kezelés” vagyis maradok ott, ahol vagyok és ott igyekszem megoldani a nehézségeim. Viszont ez után az időszak után kezdtem kicsit jobban a magyarok felé is nyitni, otthoni dolgokkal foglalkozni, magyarul olvasni, filmet nézni. Illetve a későbbiekben lett egy magyarokkal kapcsolatos vállalkozásom is.
Azt vettem észre magamon, hogy az átlagnál jobban tudok alkalmazkodni az adott viszonyokhoz, jól be tudok illeszkedni egy idegen országba, egy másik kultúrába, fölvenni a helyi ritmust és viszonylag hamar otthonosan tudom érezni magam. Igazából semmi nem hiányzik otthonról – nem járok itt magyar bulikba, nem vásárolok magyar élelmiszereket, nem nézek itt kint magyar adókat, pár magyar rendezvénytől és jóbaráttól eltekintve továbbra sem keresem kifejezetten a magyarok társaságát. Jólesik hazalátogatni, és élvezem az otthon töltött időt, de ugyanúgy szeretek itt lenni és ide visszajönni. Magyarország lesz mindig is a szülőhazám, van egy különleges kötelékem vele, amit soha nem fogok megtagadni. De már elég fiatalon is úgy éreztem, hogy nekem a nagyvilág az otthonom – amolyan kozmopolita patrióta vagyok.
Most mivel foglalkozol? Magyarországon is ezzel foglalkoztál? Amennyiben nem, hogyan találtad meg ezt az új területet? Mi a legnagyobb változás az életedben a karriert illetően?
Engem elég sok minden érdekel és mindig is gondot okozott, hogy megtaláljam a hivatásom, azt a fajta munkát, amit azért csinálok, mert igazán szeretem, és mert autentikus vagyok benne, a lényemből fakad. Így elég sok cikk-cakk van az én karriertörténetemben, bár valahogy mindig, akár otthon, akár külföldön, az emberekkel való foglalkozás köré csoportosultak a munkáim, a mi saját belső és külső világunk köré.
Hiszek abban, hogy mindaz, amit látunk és megtapasztalunk az életünkben, a környezetünkben, mindaz, ami körbevesz minket, amiben élünk, az hatással van az életünk alakulására testi, lelki és szellemi síkon egyaránt. És hiszek abban is, hogy mindezt pozitívan tudjuk befolyásolni nem csak a gondolkodásunk által, de az épített környezetünk által is.
Gyerekkorom óta vonzódom a lakberendezéshez, a vizuálisan és ergonomikusan is minket szolgáló környezet kialakításához – így jött létre az Unexpected Living lakberendezéssel, környezetkultúrával foglalkozó oldalam. Emberként pedig ugye abban a fantasztikus lehetőségben volt részem, hogy eddigi életem során öt országban is élhettem, így rengeteget tanulhattam önmagamról, az újrakezdésről, a világról és az életről általában – ennek az eredménye lett a London Life Design, ahol eleinte a kiköltözőknek, kint élőknek segítettem több oldalról is abban, hogyan találják meg egy idegen országban a saját útjukat, majd később egyre inkább a személyiségfejlesztés, tréningszervezés lett a fő profil.
Egy ideig próbáltam a kettőt együtt működtetni, de úgy éreztem nagyon nehéz egy fenékkel két lovat megülni és egyikben sem tudok minőséget adni. Közben pedig kattogott az agyam nagyon hogyan is tudnám én ezt a kettőt valahogy „összerakni”. Ennek az eredménye lett a most még gyerekcipőben járó Holistic & Integrated Home Therapy, amelynek a lényege, hogy hogyan tudsz olyan személyre szabott otthoni (vagy akár munka-) környezetet kialakítani, amely téged szolgál mind fizikai, szellemi és érzelmi szempontból, hogy egy boldogabb, harmónikusabb és sikeresebb életet élhess. Szóval van benne lakberendezés is, és személyiségfejlesztés is.
A legnyagyobb változás pedig az, hogy ma már vállalkozóként dolgozom, a saját kis “birodalmam” építem. Ez meglehetősen nagy dolog az én életemben, mert én otthonról egy alkalmazotti szemléletű családból, környezetből jövök, és amíg nem költöztem külföldre meg sem fordult a fejemben, hogy saját lábra álljak.
Mit csinálnál másképp, ha újrakezdhetnéd?
Semmiképp nem várnék 35 évet, hogy külföldre menjek. Már 18 évesen el akartam menni Amerikába egy táborba 3 hónapra önkéntesnek. El is küldtem a pályázatom, de amikor behívtak a fővárosi angol nyelvű interjúra, akkor betojtam és nem mentem el. Nem volt elég önbizalmam, nem hittem magamban, hogy meg tudom csinálni, hogy egy világvége kisvárosban, átlagos környezetben felnőtt lány ezt meg tudja ugrani – túl messze volt és túl nagy falatnak tűnt. Hülyeség. Ha most találkoznék az akkori önmagammal, akkor mindenképp arra buzdítanám magam, hogy vágjak bele és higgyek abban, hogy meg tudom csinálni. Ezt tanácsolom amúgy mindenkinek, aki fontolgatja, hogy szeretné magát megmérettetni egy idegen országban bármilyen okból is. Vágjon bele!
Ez nem jelenti azt, hogy végleg külföldön is kell maradni, de egy kis világjárás mindenképp hozzáad a személyiségünkhöz. Rengeteg dolgot megtanulunk önmagunkról, az erősségeinkről, a gyengeségeinkről. Emellett kinyílunk, a gondolkodásunk, a világlátásunk, megtanuljuk megérteni és elfogadni, hogy más országokban másképp csinálnak, másképp látnak dolgokat. Nem beszélve arról, hogy életre szóló élményeket, barátságokat szerezhetünk.
Van olyan tanácsod a saját tapasztalataid alapján, amit fontosnak tartanál elmondani mind az elköltözők, mind a hazaköltözők számára? Ami mindkét élethelyzetben fontos és hasznos lehet?
Rendkívül fontosnak tartom mindkét esetben az önismeretet, a lelki felkészülést és azt, hogy legyen egy erős „miért”-ünk, akár idegen országba költözünk, akár vissza haza. Külföldre költözés esetén sokan csak a gyakorlati oldalról készülnek fel a kinti életre: mit és hol kell elintézni, mi mennyibe kerül, hogyan lehet munkát, lakást találni, stb. Ezek mind nagyon fontos dolgok, de önmagában nem elegendő ahhoz, hogy valaki meg is tudja állni a helyét egy másik országban. Hazaköltözés esetén meg a honvágy, az otthoni megszokott dolgok hiánya lehet olyan erős, ami miatt más egyéb tényezőket teljesen figyelmen kívül hagynak sokan.
A lelki felkészülés, az önvizsgálat tartása legalább annyira fontos mindkét esetben. Készüljünk fel arra, hogy lesznek nehézségek, elveszettnek, idegennek, izoláltnak, depressziósnak érezhetjük magunkat és legyen stratégiánk arra, hogyan birkózunk meg mindezzel. Erre jó, ha tudjuk, hogy miért is vállaltuk a külföldi kalandot, mit szeretnénk elérni vele, hová akarunk eljutni általa, illetve miért akarunk hazaköltözni, hogyan és hol látjuk magunkat az otthoni környezetben – ha ez a „miért” megvan, akkor könnyebben vészeljük át a problémákat.
Létezik egy olyan fogalom, hogy „kultúrsokk”, amit bizonyára sokan hallottak már. Viszont van egy „párja” is, a „fordított kultúrsokk”, ami annyira nincs a köztudatban. Amikor valaki hazaköltözik x évnyi külföldi lét után, nem oda és abba megy vissza, mint amit anno hátrahagyott – még ha első pillantásra úgy is tűnik. Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba – te is megváltoztál időközben, és az otthoni környezeted, az abban lévő dolgok és emberek sem ugyanazok már. Ezt sokszor nehéz megérteni, feldolgozni és elfogadni – és pont olyan tüneteket és problémákat tud produkálni az életünkben, mint amikor kiköltöztünk, ugyanúgy meg tudja nehezíteni a visszailleszkedésünket az otthoni környezetbe. Jó, ha ezzel tisztában vagyunk és van többféle tervünk, megküzdési stratégiánk az otthoni visszatelepedést illetően is.
Minket az önkéntes programban felkészítettek a kulturális átállásra, arra viszont nem, hogyan illeszkedjünk vissza újból az afrikai tartózkodásunk után az európai civilizációba. A mai napig élesen emlékszem arra, hogy a visszaérkezésem után két hétig „lebegtem”, egy fura transzállapotban voltam – fizikálisan itt voltam, de agyilag és lelkileg még ott voltam. És utána is hosszú hetekig tartott, míg újból fel tudtam venni az itteni ritmust – otthon a körúton sokáig idegenül bóklásztam, zavart a sok inger, a jóval gyorsabb életritmus, értetlenül álltam bizonyos emberi reakciók előtt. És nagyon elvágyódtam – valószínű, hogy ennek is volt betudható, hogy az első adandó alkalommal újból útnak indultam.
Fogalmam sincs, hogy 12 év után mennyire nehezen vagy könnyen tudnék visszailleszkedni az otthoni környezetbe. Szeretek hazalátogatni, de az teljesen más, mint tartósan, életvitel-szerűen otthon élni. Ettől függetlenül, ahogy mondtam, nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy egyszer újból Magyarországon éljek. De az biztos, hogy sok külföldi utazással lesz megspékelve – ez a lényemhez tartozik.
Sok szerencsét kívánok mindenkinek!
Beck Marianna"
Ha úgy érzed szükséged van segítségre akár a kiköltözést illetően, akár a külföldön történő beilleszkedést illetően, keress meg - az Útravaló Beszélgetéssel abban tudok neked segíteni, hogy a lehető legjobban felkészülj az új életedre mindenféle szempontból, az Életút Beszélgetéssel pedig, hogy minél hamarabb és zökkenőmentesebben be tudj illeszkedni.
#sikeresnők #világjárás #életkülföldön #designyourlife #személyiségfejlesztés, #vállalkozáskülföldön