top of page

Tudástár - Stílusterápia

 Fedezd fel a színvilágod - Te melyik évszaktípus vagy?

Egyéni stílus, vonzó megjelenés és elegancia nem létezhet a hozzánk illő színharmónia megtalálása és alkalmazása nélkül. Öltözetünk és a kiegészítők, a hajunk színe, a sminkünk egyaránt szerves részét képezik mindennapi megjelenésünknek, így fontos, hogy ezek színben is harmonizálóak legyenek egymással. Bizonyára te is észrevetted már, hogy vannak olyan ruháid, amelyekben egyszerűen ragyogsz, akkor is, ha keveset aludtál vagy épp semmi smink nincs rajtad; és vannak olyanok, amelyekben valahogy nem nézel ki jól, akármit is csinálsz. Aztán, hogy van olyan smink, amely szinte megfiatalít, üdévé teszi az arcod, míg egy másfajta smink éppen ellenkezőleg, öregít és fakóvá, fáradttá tesz. Na, de vajon ez miért van így? A „titok” nyitja az évszakelméletben rejlik.
 
A bőr, a haj és a szem természetes színe azonos színskálának a tagjai
Egy korábbi írásunkban már szó volt az évszakelméletről – arról a színharmóniáról, amit a természetben megfigyelhetünk az évszakok változásával. Ez a, természetre jellemző színharmónia az emberi test (bőr, szem, haj) esetében is érvényesül. Az ember a természet "műalkotása" - a bőr, a haj és a szem színe a pigmentek ugyanazon színskálájáról származnak, így ezek a színek mindig tökéletesen illenek egymáshoz. Ezt a harmóniát mi magunk zavarjuk meg azzal, ha ezt a természet adta színkombinációt egy oda nem illő színnel megbontjuk. Ehhez elég egy kékes ajakrúzst használni sárgás bőrre, egy narancsszínű blúzt felvenni egy rózsásan hűvös arcszínű egyénnek vagy éppen aranybarnára befesteni egy hamvasbarna hajat. És máris megvan a „katasztrófa”: eltűnik az arcunk, a szemünk természetes ragyogás, és helyette fáradt kinézetűek leszünk.  
Hogy lehet az, hogy időről időre megesnek velünk ilyen hibák? Ízlésünket, színpreferenciáinkat sok minden befolyásolja. Ott van a szűkebb és tágabb környezetünk véleménye önmagunkról vagy éppen egyes színekről. A másik ok, amiért oly gyakran hibázunk, hogy azoknak a színeknek, amelyeket szeretünk, sokszor semmi köze sincs azokhoz, amelyek igazán jól illenek a külsőnkhöz sokunknak nehéz önmagunkról objektív képet alkotni. Szerepet játszik még a divathoz való viszonyunk is. Évente kétszer tért hódít bizonyos divatszínek imádata, amiket annak ellenére előszeretettel viselünk, hogy biztosan nem áll jól mindenkinek. A színekhez fűződő képzettársítások és szimbólumok is nagymértékben befolyásolják színválasztásainkat. Mindez elkerülhető az egyénre szabott színtanácsadás módszerével.
 
Az évszaktípusok és fő jellemzőik
Ahogy az év négy évszakból áll, ugyanúgy az emberek - génjeik által meghatározott színeik alapján - négy csoportba oszthatók. Az egyes embertípusok színei kísértetiesen emlékeztetnek a négy évszak természet által meghatározott, mindenki által felidézhető színeire.
Az évszakelmélet, illetve a különböző színtípusok megalkotása Johannes Itten, svájci festő és művészetpedagógus nevéhez fűződik. Itten a 20-as évek leghíresebb művészeti intézményében, a Bauhausban tanított és itt figyelte meg, hogy a festőnövendékei olyan színkombinációkat használtak előszeretettel, amelyek valahogy harmonizáltak a saját természetes színeikkel tónusban és intenzitásban egyaránt. Ezen megfigyelésre alapozva, illetve a színek tulajdonságait figyelembe véve Itten 4 színcsoportot különböztetett meg, amelyeket az egyes évszakokról nevezett el – ez lett az évszakelmélet alapja. Ez a kategorizálás a 80-as években tovább finomodott az egyes évszaktípusokon belül megfigyelhető eltérések miatt, így ma már 12 évszakpalettát különböztetünk meg – 3 palettát minden egyes évszaktípuson belül.
 
Az, hogy melyik évszaktípusba tartozunk az független attól, hogy melyik évszakban születtünk, illetve attól is, hogy mely színeket, színkombinációkat kedvelünk – bár, ahogy Itten megfigyelése is mutatja, az ösztönös vonzódás létezik. Ezt sokkal inkább a bőrünk, szemünk és hajunk természetes színei határozzák meg. Az egyes típusba tartozó emberek meghatározott színtulajdonsággal rendelkeznek.
A tavasz típus világos, élénk, meleg színeivel mindig ragyogó, üde és friss hatást kelt és többnyire van bennük valami törékenység, lágyság. Bőrük világos, barackos fényű, hajszínük aranyló szőke, aranyló világosbarna vagy vörösesszőke, szemük többnyire világoskék, türkizkék, melegzöld, melegbarna.
 
A nyár típust a természetes színei elegáns, finom, szofisztikált megjelenésűvé teszik. Világos, hűvös és visszafogott pasztell árnyalatok dominálnak. Bőrszínük jellemzően hűvös, rózsás, babarózsás alapszínű. Haj- és szemszínük sem erőteljes, inkább hamvas árnyalatú: hamvasbarna, hamvasszőke, halványszürke, szürkésbarna, kakaóbarna, szürkészöld.
 
Az ősz típus bázisszínei gazdag, meleg és sötét árnyalatú színek, amelyek egyfajta természetes, „földközeli” megjelenést kölcsönöznek neki. Bőre sárgás tónusú, de szemben a tavasszal, többnyire sötét és csak ritkán világos. Hajszínük arany vagy vörös alapárnyalatú: melegbarna, gesztenyebarna, sötétvörös. Szemük rozsdás- vagy sötét melegbarna, meleg kék, pávakék, zöld. Vörös haj és szeplős bőr tipikus ősz típus.
 
A tél típus az erős, izgalmas drámai kontrasztok típusa, színei a sötét, de tiszta, élénk, jeges árnyalatok – csakúgy, mint a téli tájé. Tipikusan világos, de kékes, hűvös alapárnyalatú bőrük van, esetenként hűvös, sötét oliva. Hajuk, szemük sötét, de ragyogó: fekete, sötétszürke, feketésbarna. Íriszük élesen elüt a szemfehérjétől. Többségük tipikus „Hófehérke-típus”. 
 
Az évszakelvnek megfelelően ez a négy főtípus. Mindegyik csoportnak, illetve ezen belül  mindegyik altípusnak megvannak a maga legelőnyösebb színei, amelyekben a legjobban, a legelőnyösebben néznek ki.
 
Kíváncsi vagy, hogy te melyik évszaktípusba tartozhatsz a természetes színeid alapján?
Segítségre van szükséged, hogy megtaláld a te stílusod és a színvilágod? Szeretnél további trükköket tanulni, melyekkel a megjelenésed tovább tökéletesítheted, az egyéniséged jobban kiemelheted?

Jelentkezz Szín- és Stílustanácsadás szolgáltatásaink valamelyikére!

London Life Design, stílusterápia, szín- és stílustanácsadás, a jó megjelenés, öltözködéskultúra, karrier külföldön, élet külföldön, szníelmélet, a színek harmóniája
London Life Design, önmenedzselés, stílusterápia, szín- és stílustanácsadás, évszakelmélet, jó megjelenés, színelemzés

Fedezd fel a színvilágod

LondonLife Design, ünmenedzselés, stílustanácsadás, testkép zavar, szeresd a tested, milyennek létod önmagad

Szeresd a tested, bébi

Kövesd a London Life Design Facebook oldalát, hogy elsőként értesülj a legfrissebb cikkekről, posztokról. 

Oszd meg velünk a véleményed, a tapasztalatod a témával kapcsolatban. 
London Life Design, stílusterápia, évszakelmélet, szín- és stílusterápia, fedezd fel a színvilágod, színtípusok
London Life Design, stílusterápia, évszakelmélet, szín- és stílusterápia, fedezd fel a színvilágod, színtípusok
London Life Design, önmenedzselés, stílusterápia, szín- és stílustanácsadás, öltözködéskultúra, karrier külföldön, élet külföldön, évszakelmélet, színek harmóniája

bottom of page