A tegnapi napon feldobott a Facebok a privát oldalamon a hírfolyamban egy rég elfelejtett emléket - gondoltam megosztom itt több okból is.
Ez egy több, mint egy évtizedes sztori - a londoni életem viszonylag korai szakaszából, amikor is épp a híres művészeti és dizájn iskola, a Central Saint Martins padjait koptattam.
Igazából ez az 'emlék' jó pár évvel a külföldre költözésem előtt kezdődött, úgy 2006 tájékán, amikor még javában Budapesten éltem és egy művelődési központban dolgoztam. Munka közben arról ábrándoztam, hogy én mennyire szeretnék ebben az intézményben tanulni valamilyen 'interior design/styling' témában, mivel vizuálisan mindig is érzékeny és fogékony voltam és a lakberendezés, dekorálás, az otthonunk szépítése már egészen kiskoromtól kezdve érdekelt. Még egy e-mailt is küldtem az iskolának, hogy megkérjem az ingyenes programajánlójukat és tanulmányi útmutatójukat - amit ők el is postáztak egyenesen Londonból a budapesti címemre.
Akkoriban az online oktatás még nagyon gyerekcipőben járt, így a képzés már csak a jellegéből adódóan sem volt távoktatásban elérhető, aztán a Saint Martins nem épp az alacsony tandíjáról híres és meg nem voltam abban a helyzetben, hogy csak úgy pár hónapra kiruccanjak Londonba tanulni - szóval egyelőre csak maradtam a szép színes és minőségi brossúrájuk lapogatásánál és az ábrándozásnál.
Négy évvel később költöztem végül Londonba pár éves nemzetközi 'kalandozás' után és onnan még további két évembe került, míg végül eljutottam oda, leginkább önbizalomban, hogy beiratkoztam az 'interior styling', majd az 'interior decoration' kurzusukra.
A styling kurzus vizsgamunkája egy fotózás volt. Szabadon lehetett választani, hogy ki milyen stílust, történetet, életteret, látványt és érzést akart megjeleníteni és 'megstylingolni'. Én az 'Imperial Russia' témát választottam - akkoriban sokat jártam mindenféle charity üzletekbe és az egyikben szert tettem egy nagyon szép kék és arany teáskészletre, illetve egy szép, finomszövésű aranyszínű színházi kistáskára és úgy gondoltam, hogy ezeket fel is használnám a fotózáshoz és ezekhez valami 'Belle Époque' atmoszféra illett.
Elég sokat kutattam és keresgéltem a témában, inspiráló képeket és a témához illő egyéb tárgyakat, kiegészítőket. A fotózás során rengeteg képet csináltunk, renget féle variációval és beállítással. Nagyon élveztem az egészet projektet, az összes szakaszát, a kutatást, a sztori tervezés-felépítést, beszerzés folyamatát és magát a fotózást is.
A fotózást követő értékelő napon a legnagyobb meglepetésemre az én projektem lett megnevezve, mint a legjobb látvány és styling.
Ezt az 'apró' részletet azóta már el is feljtettem és meglepetés volt, mikor ez a poszt tegnap feljött a hírfolyamomban.
De miért is osztom én ezt most meg?
Három okból is.
Az egyik az, hogy szimplán ez egy kedves és pozitív emlék, az életutam része, a személyiségem egy apró darabja. A mai napig megvannak a fotók és a mai napig szeretek rájuk nézni és, ellentétben sok korábbi fotómmal és munkámmal, ez még mindig egy olyan projekt, amit szívesen mutatok meg másoknak. Így gondoltam, hogy 'közkinccsé" teszem itt a blogon is.
A másik ok az, hogy ez az emlék és a hozzátartozó sztori egy jó emlékeztető és visszaigazolás arra, hogy, ha valamit a fejünkbe veszünk, ha valamire nagyon vágyunk, akkor gyakorlatilag nincs lehetetlen - akkor is, ha épp abban a pillanatban vagy élethelyzetben nem látod még az odavezető utat vagy úgy érzed, hogy esélyed sincs a megvalósításra.
A harmadik ok pedig az, hogy bár magára az egész sztorira emlékeztem, a fotózással egyetemben, de érdekes és meglepő módon arra nem, hogy az én projektem lett megnevezve, mint a 'best setting and styling' az elkészült fotók alapján - és ez elgondolkodtatott. Hogy vajon miért ezt a nem is olyan apró és jelentéktelen részletet süllyesztette el a memóriám. Hogy milyen érdekesen is működik az emberi elme - sokszor épp ellenünk dolgozva olyan információk begyűjtésére és tárolására fókuszálva, amelyek a tudatalattinkban futó prograimjainkra rárímelnek.
Márpedig nekem akkoriban elég erős önbizalomhiányom volt ezen a területen, nem tartottam magam elég kreatívnak, tehetségesnek vagyis 'elég jónak' ahhoz, hogy megmutassam magam és elhiggyem magamról, hogy nekem van bármi keresnivalóm is ezen a területen. Jó sokáig. De az már egy másik sztori :)
Azóta sok víz lefolyt a Temzén...és én azóta összegyűjtve a világjárással, a folyton új országokban, új helyeken és élethelyzetekben való otthonteremtéssel kapcsolatos tapasztalataimat szintetizáltam a lakberendezéssel, pszichológiával és személyiségfejlesztéssel - amiből megszületett a holisztikus szemléletű otthonteremtés.
Ha úgy érzed szükséged van segítségre akár a kiköltözést illetően, akár a külföldön történő beilleszkedést illetően, keress meg - az Útravaló Beszélgetéssel abban tudok neked segíteni, hogy a lehető legjobban felkészülj az új életedre mindenféle szempontból, az Életút Beszélgetéssel pedig, hogy minél hamarabb és zökkenőmentesebben be tudj illeszkedni.
Ha pedig szeretnél egy olyan otthon megteremtésére vágysz, amely egyszerre szolgálja a fizikai, mentális és lelki jóléted, akkor az élettér és otthonpszichológia alapjain álló holisztikus otthonteremtés neked szól.
Comments